Katalónia parlamentje 2010. július 28-án az egész régió területén betiltotta a bikaviadalokat. A törvény egy évvel később lépett hatályba, és ekkor tartották meg a tartomány utolsó viadalát a La Monumental arénában. Így egy sokak által vitatott, barbárnak, mások szerint nemes küzdelemnek tartott tradíció szűnt meg Barcelonában és Katalónia többi részén. Ami az állatok kezelésére és tartására vonatkozó jelenlegi etikai normák szerint így is van jól. Személy szerint én sosem voltam nagy bikaviadal rajongó, de a tiltását sem támogattam különösebben. Nem szeretnék ítélkezni ebben a cikkben sem, csupán egy átfogó képet nyújtani a hagyományról és a még fennmaradt nyomairól Barcelonában.
Az Aragon korona archívuma szerint az első bikaviadalt 1387-ben rendezték Katalóniában, azon belül is Barcelonában.
Míg a 18. század végéig csak alkalomadtán rendeztek további viadalokat, a 19. század elejétől kezdve egyre népszerűbbé váltak és gyakoribbak is lettek, olyannyira hogy egy idő után már rendszeres bikaviadal fesztiválokat kezdtek el szervezni. Ebben az időszakban kezdték el építeni az első bikaviadal arénákat is.
A három egykori barcelonai bikaviadal aréna közül ma már csak kettő áll: a Las Arenas és a La Monumental. A harmadik aréna, ami egyben a legrégebbi is volt (1834-ből) a La Barceloneta kerületben állt, de ezt 1923-ban lezárták és 1944-ben le is bontották.
Kisgyerekként, én is voltam néhányszor bikaviadalon a nagypapámmal. Viszont be kell vallanom, hogy egyáltalán nem emlékszem magára a viadalra. Ami megragadt bennem, az a ragyogó nap és a vérfoltok nyomai a napfényes ‘arany’ színpadon. Illetve, még mindig fel tudom idézni magamban a tömeg morajlását, és az állandó kiabálást. A feszültségnek köszönhetően az arénában szinte minden mozdulat halált jelenthetett.
Visszatekintve, a tizenkilencedik és a huszadik században a katalán értelmiségiek még nagymértékben támogatták a bikaviadalokat, többek között Mariano Fortuny, Ramón Casas, Lluís Companys, Francesc Macià, Salvador Dalí vagy éppen Joan Miró személyében. Manapság még mindig találunk a katalán társadalomban olyan közszereplőket, akik nyilvánosan támogatják a viadalokat és a tradíció életben tartását, mint például Joan Manuel Serrat, Antoni Tàpies vagy éppen Pere Gimferrer. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nyolcvanas évektől kezdve a nézők száma drámai módon csökkenni kezdett, egyre kevesebb embert érdekeltek a viadalok, és ezt a helyzetet kihasználva az ellenzők különböző etikai és politikai okokból kifolyólag kezdeményezéseket indítottak, illetve számos petíciót adtak be a bikaviadalok ellen.
Az 1900-ban megnyitott és 1977-ben használaton kívül helyezett Las Arenas azóta bevásárlóközponttá vált. Az új évszázad érkezésével kezdtek el dolgozni a szerkezet átalakításán, és annak érdekében hogy megőrizzék az eredeti aréna formáját – de ugyanakkor minél több üzletnek biztosítsanak helyet, egy szinttel teljesen felemelték az egész szerkezetet. Ma a boltok mellett mozi, edzőterem, éttermek és egy kulturális kiállítási központ várja látogatóit, az aréna tetején pedig egy tetőterasz került kialakításra, bárokkal és csodálatos kilátással a városra.
A La Monumental de Barcelona-t 1914-ben nyitották meg Plaza de El Sport néven. Népszerűsége miatt 1916-ban azonnal ki is bővítették, és végül 19 582 néző befogadására volt képes. Ez az egyetlen bikaviadal aréna Barcelonában, amit még ma is eredeti mivoltában tekinthetünk meg. Az aréna aljában kialakítottak egy múzeumot is, egy állandó kiállítással a viadalok történetéről, a híres torreádorok életéről és sikereiről. Természetesen az aréna belsejébe is be lehet menni, és magára a homokkal fedett grundra is. Az úgynevezett burladeros mögé is beleshetünk – ahova anno a torreádorok bebújtak a bika öklelő szarvai elől menekülve. A falakon pedig még mindig láthatjuk a régi feliratokat és a bikák adatlapjait, tulajdonos, kor és súly megjelöléssel.
A múzeumban rengeteg fotó és festmény látható a korabeli bikaviadalokról, illetve megtekinthetjük a régi plakátokat, a torreádorok fellépő ruháit és a legyőzött bikák adatlapjait is. A múzeumon kívül is érdemes egy sétát tenni, itt találjuk ugyanis azokat a különböző ketreceket, ahol az élő majd az elhunyt bikákat is tartották.
Őszintén szólva ez a történelmi visszatekintés számomra is nagyon érdekes volt. Helyiként sosem értékeltem ezt a tradíciót igazán, de akárhogy is nézzük a bikaviadal nagyon is a spanyol hagyomány és kultúra része, és egész Spanyolországot nézve a mai napig is az.
De személy szerint, én jobban élveztem magát a cikk írását és a kutatást a témában, mint akármelyik bikaviadalt.
Dear Traveller, hope you liked the latest article from Besides the Obvious! If you would not like to miss any of our travel stories, destination ideas, vacation plans, holiday inspirations, do not forget to subscribe here!
Leave a Reply